Reggeli után elindultunk Cape Cod-ba, a tengerpartra. Persze nem fürdeni, mert már elég hideg van. A konvojt a francia brigád vezette, mögöttük a németek, Chin Chong és kedves felesége társaságában, majd a magyar különítmény. Nem hittem, hogy ilyen messze van, majdnem másfél órát mentünk mire elértük a partot, többször eltévedtünk, fordulgattunk keskeny utakon. Szóval kalandos volt. De a látvány kárpótolt minket. Igyekeznünk kellett, mert öcsémék gépe délután indult. Úgy terveztük, hogy 1, max fél kettőkor elindulunk visszafelé. Hát jól tettük, hogy fél 1kor indultunk, mert belefutottunk egy 50 perces lightos dugóba. A hotelbe érve gyorsan összekaptuk a cuccokat és irány a reptér. Felraktam őket a gépre, majd visszajöttem… És akkor nagyon rossz érzés volt. A hotelből elment még az idióta fényképalbum készítő csoport is (igen, ilyen is csak itt van). Ott álltam a hotel éttermében egyedül, se család se barátok. L Elég fos érzés volt. És ezt megfejelte másnap (ma, hétfő) egy olyan tragikus előadás hogy az leírhatatlan. Mindenki az ereit akarta felvágni alatta. És még két nap… KÉT NAP. Plusz 99% hogy ki kell hagyni miatta a Niagara vízesést… LLLLLL Elég a mai napból, lefekszem aludni, mielőtt a maradék életkedvem elmegy.

 

Képek: