Szigi Bostonban

Először is elnézést kérek, hogy ilyen csúszásban vagyok, de azért gondolom megértitek, rég voltam itthon fáradt is voltam. Nem volt energiám írni. Nah de itt a pótlás. :D Akkor vágjunk bele. Miután a búcsúpartinak vége lett, nemigen akartam aludni, mert hogy Alex 3kor indult és tőle mindenképpen el akartam köszönni. Úgyhogy felmentem a szobámba, kicsit összepakoltam, majd elkezdtünk nézni valami irdatlan szar filmet. Ben mondta hogy ő nem bírja tovább kicsit ledől egy kicsit. Alex és én is meguntuk a filmet úgyhogy lementem a lobbiba, ahol V-vel csevegtem skype-on, aztán Alex hívott hogy segítsek még neki kicsit pakolni, majd kikísérni. Rossz volt elköszönni a mexikóitól, tényleg hiányozni fog nagyon. L Utána tovább csöveztem a lobbiban, mert hogy Ben is indult valamikor lassan… Közben Ashley és Brian is elhagyta a komplexumot, érdekes hogy velük is jóban lette ma végére, eleinte nagyon nem voltak szimpatikusak. Majd megjött James-ért a shuttle busz… de az ember még várt valakire… egy húsz perc után megkérdeztem, hogy kire. Ben és Sheila… remek, megint ébresztőset játszottam, Sheilát nem sikerült felkeltem, Ben ajtaján is kétszer kellett kopogni. Gyorsan segítettem neki összepakolászni, majd lerohantunk a kocsihoz. Ben olyan tipikus doktor house arc, mindig morgós, kötekedős. De amikor elköszöntünk és azt mondta: „keep in touch buddy” akkor azért egy könnycsepp végigfutott az arcán… Mekkora kemény legény aztán itt pityereg. :D Mindegy, azóta ő az, akivel tényleg beszélünk naponta chaten, vagy mailezünk. Nem sokkal később jött Chin Chong és felesége. A két kis törpe is elment. J Felhívtam Leslie-t hogy akkor nekünk mikor is kéne indulnunk (én vittem őt és Summert a reptérre). Mondta hogy Summer gépe 8.20kor indul, 7kor elég indulni… (gondolom mindenki vágja hogy azért gép indulás előtt maximum egy órával illik kint lenni, de hát ők tudják. Arról nem beszélve hogy Boston azért 30 perc autóval Milfordból) 6.55kor hívtam Lesliet hogy akkor ugye készen áll… persze akkor kelt fel… nem hiszem el… Mondta hogy menjek és kopogjak Summer ajtaján, hogy ő kész van-e. Aha… Gábor liftbe be, egy emeletet le, ajtón kopog… semmi válasz… megint kopog, semmi… lift közben lemegy az elsőre… liftet hív, visszamegy a szobájába felhívja Leslie-t, Summer még alszik szerintem. Akkor próbáljam megint ő hívja telefonon.. ok. Lift megint visszament az elsőre, liftet hív, lemegy egy szintet, kopog, hallja hogy a hoteltelefon csörög… kopog, kopog, kopog… semmit. Liftet hív – mert ugye az megint lement az elsőre – vissza a szobába, felhívja Leslie-t hogy akkor most mi legyen. Hangosabban, többet erősebben kopogni. Ok. Visszamegyek, már hallom hogy a telefonja csörög, de már a mobilja is, én dörömbölök az ajtón, a folyosón kb három helyről kinéznek hogy kit ölnek ilyen korán a hotelben. Elnézést kérek, majd folytatom. Nem viccelek, kb 3 percig ütöttem az ajtót, már a bal kezemmel, mert a jobb fájt. ÉS igen, végre felkelt a csaj. Mondtam neki hogy leviszem a csomagjait amig ő elkészül. Hát izé… egy nagy bőröndje volt azt le is vittem, és volt mellé 6kicsi… O.o amikbe még nem pakolt be… idegeskedés, közben Leslie is tökölt valamit… futkorászás kiabálás, rohanás. Végül 7:35-kor indultunk el a parkolóból, és Leslie ragaszkodott ahhoz hogy ő vezessen, mert hogy én lassan megyek. Igen én csak 10-15 mérföld/órával lépem túl a megengedett sebességet, nem úgy, mint ő… Cserében 95-100 mérföl/óránál (150-160km/h) nem történik meg velem a következő… Nyilván ilyen sebességgel elég jó időt futunk… De… Gáborka az anyósülésen a következőt látva majdnem összeszarja a gatyáját: jön a kanyar, kb 130al megyünk, és Leslie feje lebicsaklik… MI A FASZ? Elaludt… hát bazzeg, el kellett kapnom a kormányt, mert vészesen közeledett a beton elválasztóka… mondom neki, hogy akkor most húzódjon félre, majd én vezetek.. nem, nem ő jól van.. ahha persze… onnantól fogva úgy vezettünk hogy én végig fogtam a kormányt.. de a második bealvás után már nem ellenkezett… nem hiszem, hogy voltam ennyire beszarva, mint akkor… Elértünk a reptérre, gyorsan kipakoltunk, gyors búcsúzkodás. Aztán én nyugis tempóban visszamentem a hotelba… Azaz mentem volna. Ugyanis Lelsie vezetési stílusa megörvendeztetett még egy csodajó dologgal. Történetesen azzal hogy Milfordtól 30 mérföldre a kocsi besípolt hogy akkor még van 10 mérföldnyi benya és üres lesz a tank… Ez nem lenne gond akkor ha nem Amerika egyetlen olyan autópályáján lennék, ahol alig van benzinkút, ráadásul a legtöbbet már elhagytam. De megláttam a megmentő GAS STATION táblát a következő kijáratnál, 10 mérföldre a hoteltől, 1 mérföldnyi üzemanyaggal... Beállok, tanksapka le, erre kiderül, hogy csak a mai napon valami miatt zárva.. remek… Gondoltam: basszameg, megpróbálom, vesztenivalóm nincs és nekivágtam az útnak. Óvatosan vezetve, dombon lefelé gurulva eljutottam a hotellel szembeni benzinkúthoz, beállni már csak rángatózva tudtam, tehát az utolsó cseppeket is kihasználtam.

Fura volt, 4 emberen kívül mindenki elment a csoportból. Ráadásul, akik maradtak velük nem voltam olyan jóban. Pakolásztam, kajáltam, elmentem vásárolni. Szóval unatkoztam. De Vandának találtam valami jó kis ajándékot. ;) Később hívott Juan a mexikói hogy Summer lekéste a gépet, Daniel gépét törölték. Felnéztem netre.. jöttem a mailek. Az elindultak kb 70%-a a reptéren szopja a brét, az amcsi járatok nagy részét törölték. :D Erre emlékezzetek majd, a következő postomban visszautalok erre. Juan-al ki a reptérre, összevadásztuk az ott ragadtakat. Mivel már kijelentkeztek, ezért a mi szobánkban aludtak. Summer a kiságyon, én meg a nagyon, Daniel Juan-al. Nyitott ablakkal aludtunk el….