Másnap reggel 8:30kor felébresztettem a kicsi beanert. Érthető hogy álmos volt mert 1: előző, azaz aznap 3kor feküdt le; 2: pár órával ezelőtt még otthon volt és ott -3 óra az eltérés. Szóval kicsit nyúzott volt. Ben-el és vele elmentünk a kedvenc reggelizős helyünkre, Leslie lusta volt felkelni, azaz azt mondta szüksége van még néhány óra alvásra. Beszálltunk a kocsiba. A szag nem változott… Eldöntöttük, hogy mindenképpen kell valamit tenni ez ellen. Kaja után bementünk a Targetba és Ben tanácsára vettünk tisztítószert. Befújtuk a kocsit, és egyből remek tisztítószer illat kerekedett. A szállodában megbeszéltük Leslievel hogy akkor elmegyünk Cape Cod-ba, hiszen jó az idő és ők még nem voltak ott. 12kor el is indultunk térkép nélkül. Amikor beszálltunk a kocsiba már nem volt rohadt banán szag….. Cserébe a banán és a tisztítószer keveréke aktív hányásszagot eredményezett… De egy újabb adag szer elnyomta az iszonyatos bukét. Egy időre. Minden használat előtt be kell fújni, mert valami undorító szag generálódik viszonylag rövid idő alatt. Mindenesetre elértük a partot, csak 1 órát kolbászoltunk, mert nem hallgattak rám a többiek. Csináltunk képeket, hülyültünk. Aztán beültünk egy helyi étterembe tengeri kaját enni. Mivel én nem szeretem ezért rendeltem magamnak külön cuccot… Hát nem kellett volna. Tök finomak voltak a cuccok, még a kagyló is. O.o Fura, de semminek nem volt tenger/pocsolya íze. Miután jól teleettük magunkat elindultunk haza, és már megint nem hallgattak rá, kétszer rossz irányba mentünk. Utána Alex mondta is: „Ok, from now on, we are listening to the gypsy”. Jah mert hogy így hívnak azóta amióta felvilágosítottam őket hogy igen, a cigányok nem csak a képzelet szüleményei… Este egy kis hot tub partira invitáltuk Leslie-t aki nem jött, mert másnap újra kell csinálnia egy tesztet és tanulnia kell. Khm….
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.